A Népszabadság március 21.-i számában olvashattuk Murányi András „Magyarország szurkolónemzet” cikkét amelyben az író Dr. Lénárt Ágotával, a Testnevelési Egyetem docensével beszélget a sportpszichológiáról. Atlétáink felkészítésében is felvetődik a kérdés: Vajon felkészültek-e a csúcsteljesítmény elérésére a döntő pillanatokban?
"- A sportpszichológia egészséges emberek felkészítése a csúcsteljesítmény elérésére. Ez sokféle tréninggel elősegíthető, ám akkor működik, ha az edzők, a játékosok nem zárkóznak el. Szerencsére mára sokan felhagytak azzal a meggyőződésükkel, hogy "nem megyek pszichológushoz, mert nem vagyok bolond!".
Írta: Atlétika és továbbtanulás,
dátum: 2008. október 06.
Harvard Sports
Atlétáink továbbtanulásával kapcsolatos második rész a Harvard Egyetemről szól. Harvard a tudományok fellegvárának is nevezett egyetem, ahol a kitűnő iskolai eredmény csak alap. A jelentkezők többsége olyan tulajdonságokkal rendelkezik, legyen tudomány-tánc-zene- vagy sport, amelyben a kiválasztott területen szinte egyedülálló eredményt ért el már fiatalon. A felvett diákok tuják, hogy a világ leggazdagabb egyetemén végezni presztízs kérdés.
A Harvard atlétika híreiről annyit most is el tudunk mondani, hogy Győrffy Dóra még mindig tartja az iskola magasugró csúcsát, amelyet a magyar bajnokságon ért el (2001. július 26, 2m).
Név: Harvard University (alapítva 1636)
Helyszín: Cambridge, MA, USA
Egyetemen tanulók létszáma: 20,000
Tanárok száma: 1,900
Főiskolai tanulmányok tandíj (4 éves) $32,557 / év, a megélhetéssel együttvéve (lakás, rezsi, ect) $50,000 / év
Atlétika létesítmények a Harvard Egyetemen
A Harvard Egyetem atlétika szakosztálya 1 vezető edzővel, 7 edzővel működik. Az atlétika számára fenntartott létesítmények: (kattintson a bővebbenre)
Sport és tanulás két olyan terület, amely végigkíséri életünket. A középiskolai tanulmányokat befejezve több sportoló számára elérkezik a döntés ideje: hol folytathatom tanulmányaim és sportpályafutásom? A válasz sosem egyszerű. A döntés segítésében a szülőkön kívül, edzők és tanárok is részt vesznek.
Az Atlétika Sport- és Életmód Magazin honlapján elindítunk egy sorozatot, amely bemutat egy pár hazai és külföldi egyetemet. Elsőként saját alma materemet választottam. Elfogult vagyok, hisz rendkívülien jól felszerelt egyetemi létesítmények és edzők várják a kiválasztott diákokat. Amellett, hogy a felvételi szint magas követelményeket támaszt a felvételizők számára, a sportban is jó eredményekkel kell rendelkeznie annak, aki ösztöndíjat is remél a tanulmányai támogatásához. A tudatos készülés az egyetem kiválasztásánál elengedhetetlen.
Név: Cornell University (alapítva 1865)
Helyszín: Ithaca, New York, USA
Egyetemen tanulók létszáma: 20,833 (2007 ősz)
Külföldi diákok aránya: 17%
Cornell tanulmányi programok száma: közel 70
Tanárok száma: 2,906 Személyzet: 11,904
Főiskolai tanulmányok (4 éves) $36,300 / év
Egyetemi képzés (master program) $29,500-$49,120 / év
Honlap: www.cornell.edu
Cornell Sport: www.cornellbigred.com
Cornell atlétika pályája
Atlétika létesítmények a Cornell Egyetemen
A Cornell Egyetem (Cornell University) atlétika szakosztálya 1 vezető edzővel, 9 edzővel és 1 sportorvossal működik. Az atlétika számára fenntartott létesítmények: (kattintson a bővebbenre)
Havonta egyszer találkozunk az Ivy Plus összejövetelein (www.ivyplus.hu). Hild Imre (OTP Életjáradék Zrt. Vezérigazgatója), az Ivy Plus egyik alapítója, szereti és tiszteli a hagyományokat. Gyakran beszélgetünk a Cornell Egyetemen eltöltött éveinkről, amelynek üde színfoltja volt az iskolák küzdelme a különböző sportágakban kiharcolt elsőségért. Tudniillik, egy amerikai egyetem szükségesnek érzi valamiben kitűnni, sportnyelven #1 lenni. De, miként is kerül be egy magyar diák egy elit egyetemre? Hogyan lehet finanszírozni az egyetemi éveket és a sportot? Az IVY Plus közössége (az IVY League egyetemein szerzett diplomások) hamarosan megjelenteti kiadványát az egyetemek belső életéről, amely kalauzként is használ a fiatal atlétáink és családjaik számára.
IVY LEAGE - A régi hagyományokkal rendelkező iskolák között található egy csoport amelyen belül külön csatározások mennek a legkiválóbb tanulók és sportolók között. A csoport neve Ivy League (magyar megfelelője Borostyán liga), amelyen keresztül a következő iskolák küzdenek: Harvard (alapítás 1636), Yale (1701), Penn ( 1740), Princeton (1746), Columbia (1754), Brown (1764), Dartmouth (1769) and Cornell (1865). Aki bővebben szeretné figyelemmel követni az IVY League sportéletét látogassa meg a http://www.ivyleaguesports.com illetve a http://www.sport-scholarships.com honlapokat.
Október van, amely azt is jelenti, hogy az utolsó éves gimnazisták szorgosan a továbbtanulásuk jövőjén dolgoznak. A jó tanuló és jó sportoló diákoknak minden esélyük megvan ösztöndíjat szerezni bármely egyetemre, köztük az Ivy League egyetemeire is.
A sport világában mindig is nagy szerepe volt a táplálkozásnak. Szeretnénk egy külön rovatot szentelni az ínyenc falatoknak és táplálkozási szokásoknak. Atléták, edzők, sport szakemberek, újságírók fognak megszólalni és legfőbbképpen mesélni egy-egy történetet kedvenc fogásukról. Hamarosan indítjuk a rovatot a januárban megjelenő nyomtatott magazinban is. Hogy kinek a receptjeit próbálhatjuk ki? Mivel fűszerezi Szalma László, országos távolugró csúcstartónk, a sült libacombot? Mi Pars Krisztián kedvenc fogása? Az ínyencségek világában ahány ember, annyi ízlés és elképzelés.
Ropogós csülök
Az ételek előkészítésében és prezentálásában Boris László és Branovics Zsuzsanna segít. A bemutatott ételeket meg lehet kóstolni a Globe 13 Irodaház éttermében, ahol Boris László főszakácsként ínyencségekkel győzi meg az étterem látogatóit, hogy jól választottak.
Boris László
NÉVJEGY - BORIS LÁSZLÓ, CHEF
Született: Budapest, 1968
Tanulmányok: Kereskedelmi és Vendégátóipari Szakközépiskola, Cegléd
Tagság: Magyar és Francia Gasztronómiai Szövetség
Jelen munkahely: Magyar Konyha, Globe 13 Irodaház étterem
Ahol dolgozott, tanult és utazott: Madrid, Athén, Strassburg
Kedvenc étel: Ropogósra sült csülök (képünkön)
Mozi/fim: Rettenthetetlen – Mel Gibson
Zene: AC/DC
Könyv: Minden második világháborús könyv