Oly régen futok már, oly sok minden megtörtént velem, a sok kilométer alatt, de ez most más.
Ma a fiammal futottam, egy csapatban. Ketten voltunk egy csapat. Anya és Fia. Félmaraton párban, Ő és én.
Nem tudom szárnyaltam -e már így a cél felé? Tudom, gyorsabban futottam már, de szárnyaltam - e ?
Nem tudom, hogy vágytam -e annyira a győzelemre valaha, mint ma? Nem magam miatt, miatta.
Annyi ember mellett elfutottam, annyi ember elfutott mellettem, de nekem nem léteztek, csak András a célban. Arra gondoltam, hogy már melegít, már vetkőzik, és már aggódik. Miattam az anyukájáért.
Hát si ettem, és vittem a váltást. A fiamnak. És Ő futott.
Futott? Vágtatott. Mert meg akarta nekem mutatni, milyen gyorsan tud szaladni. Nyerni akart, nem maga miatt, hanem miattam.
Tudtuk, hogy mindenki tudja, hogy Mi egy csapat vagyunk. Anya és Fia. Látszik, hogy összetartozunk.
Nem tudtuk, hogy hányadikak vagyunk, de ahogy futott a cél felé és én az útszélről drukkoltam neki, pillantásunk találkozott, tenyerünk összecsattant és én már tudtam, hogy helyezéstől függetlenül, nyertünk.

2007. június 12-én, az ötpróba csapatbajnoksággal zárult a 2006/2007-es tanév atlétika diákolimpiai versenyei. Általános elvként megállapíthatom, hogy a sportág iránti érdeklődés országos szinten nem csökkent. Ezt a tényt az támasztja alá, hogy az ország minden részében foglalkoztak a sportággal. Külön szeretném hangsúlyozni, hogy nem „toborzásszerű” résztvevőket láthattunk a versenyeken (talán a mezei versenyeket lehet kissé idesorolni, ahol sajnos jó néhány felkészületlen versenyző volt az indulók között).

Hazánk ötödik legnagyobb városa közel 160000-es lakossággal és mi sportolók azt sem tudjuk, hol a stadionunk. Stadion: ezt a szót használja a város vezetősége és a sportigazgatóság (persze ők a vezetőségtől függenek), arra a lepusztult területre, ahol még Dr. Mészáros Károly, labdarúgó és Trényi Imre dobóatléta is edzett. Ebben a rövid szakaszban (60 évben) újítások, felújítások történtek, hasonlóan ahhoz, amikor egy lyukas fogat betömnek! Az itteni sportolók a falaktól kérdezhetik, mit hogyan csináltak a régi szegedi sztárok, mert voltak. Minap egy meghíváson vettem részt, ahol újra a fiatalok sportolási lehetőségei kerültek előtérbe, persze csak egy sportágban. Felmerült egy probléma, ami az én szívemet is megütötte, a stadion kérdése. Lassan arra a következtetésre jutunk mi szabadtéri sportolók, hogy csak a terem és a víz létezik. Persze itt nem az úszókra gondolok, aki 40-en úsznak néha egy sávban. Városunk vezetőségéből megjelent urak közül, Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester a következőket mondta a stadionkérdésre: lesz stadion, ha jön valaki, aki stadiont építene. Én építenék, de nincs pénzem!