(Megjelent az Atlétika 2001. szeptemberi számában)
História rovatunk előző cikkében a kalapácsvetés őstörténetévei
foglalkoztunk és bemutattuk, hogy miként lett ebből a hasznos
szerszámból sportszer, a kalapácsdobálás népi virtusából modern sport.
Most lajstromba vesszük a leghíresebb dobókat, akikről feljegyzések
maradtak ránk, és közben körvonalazzuk a kalapácsvetés főbb korszakait
a kezdetektől napjainkig.
Ha az atlétika bármelyik ágának újkori történetét kutatjuk, biztos
forrásként vehetjük elő az angol bajnokságokat. A legelső angol
atlétikai bajnokságot 1866-ban rendezték és ezen - bármilyen meglepő -
már szerepelt a kalapácsvetés. A versenyszám első bajnokát az annalesek
James néven említik, aki 23,90 méterre dobta el a szert (akkor még
valóban a fanyelű kalapácsot). Néhány év alatt sokat fejlődött a
dobótechnika és egy Brown névre hallgató oxfordi diák 1874-ben már
36,57 méterrel nyerte az angol bajnokságot, akit ettől kezdve csak
"kalapácsos Brown" -ként emlegettek. Az oxfordiak ősi ellenfele a
cambridge-i egyetem is porondra - pontosabban dobókörbe -lépett és G.
Hales nevezetű hallgatójuk 1876-ban 42,05 méteres dobással szerezte meg
az angol bajnoki trófeát. Csak az összehasonlítás kedvéért említjük,
hogy ugyanebben az évben az amerikai bajnok Curtisnak egy 23 méteres
dobása is elég volt a győzelemhez.
Edmontonból, a világbajnokságról mégis hazahozott a magyar atlétika egy aranyérmet! Igaz, nem a versenypályán sikerült elnyerni a medáliát, így a "győztes" az aranyéremért járó hatvanezer dollárt sem kaphatta meg.
A vb-t megelőző IAAF kongresszuson, ünnepélyes keretek között adták át dr. Schulek Ágostonnak, az EAA alelnökének, a MASz korábbi elnökének az IAAF Veterán jelvényt, a nemzetközi szövetség legmagasabb kitüntetését.
Az IAAF 1924 óta adományozza az elismerést a világ atlétikájáért kifejtett hosszú és érdemi szolgálatok elismeréseként. Ez ideig közel háromszázan kapták meg a jeles kitüntetést a világon, köztük Sztankovits Szilárd, dr. Sir József, Nyírő György, Gyulai István, Mindszenty János és Mátraházi Imre. Ehhez a nagyszerű társasághoz csatlakozhatott most Schulek Ágoston.
Az első mondatokban azt írtam, hogy nem a versenypályán nyertük el az "aranyérmet". Ez a kijelentés csak Edmontonra vonatkozik, hiszen az IAAF Veterán jelvényét igencsak a pályákon és azok környezetében lehet kiérdemelni.
Az évkezdés a fogadkozások, tervezések időszaka és talán egy folyóirat év eleji számában van helye a jövővel kapcsolatos meditációknak. Csak meditációk, ugyanis nem tisztem a tervek ismertetése, meg nincs is mit ismertetni, mert a MASZ vezetése nem rendelkezik még közép és hosszú távú tervekkel. Ez nem kritika, csak ténymegállapítás. A helyzet érthető, hiszen az önálló működés kialakításával kapcsolatos szervezeti, személyi kérdések megoldásán túl, csak az 1990-es évre vonatkozó felkészülési irányelvek és a versenynaptárak készültek el. Ezeket tervként lehet felfogni egy évre, de többre van szükség, Programra, koncepcióra, amely iránymutatást adhat a mozgalomnak.
Egy fogyókúrára intő, szűk kis lift kúszik föl a Kékgolyó utcai ház ötödik emeletére. Egy szépen tapétázott és kivilágított ajtó előtt önkéntelenül is ráncba szedi magát az ember,
Merthogy aki ajtót nyit, az makulátlan, elegáns. S ezen nincs is mit meglepődni, hiszen dr. Sír József többek között erről is híres. Az első dolog, amit megkérdek tőle: illik-e nekem egyáltalán Kajának szólítanom őt, s mit fed ez a becenév?
Dr. Sír József tölt magának egy whiskyt szódával, elhelyezkedik a karosszékben, aztán mosolyogva mesélni kezd:
(Az "Atlétika" című újság 1999. novemberi számából)
A legrégebbi szerszáma és egyben fegyvere őseinknek feltehetően egy
faág volt, amellyel gyümölcsöt vertek le a fáról vagy vadásztak vele.
Ezzel az eszközzel, mint régiséggel legfeljebb a földről felkapott kő
versenyezhetett. A gyűjtögető, vadászó életmódot folytató ember azután
botot csinált a faágból, majd simítgatta, formát adott neki,
kihegyezte, végül pedig kőheggyel látta el, ez lett a lándzsa vagy
dárda. A kőhegyű lándzsa után jött a vassal megerősített lándzsa, amely
a dzsidának és a szuronynak volt az elődje. Ezek a szerszámok már
egyértelműen fegyverként szolgálták az embert az állatok elleni harcban
vagy - sajnos - az egymás ellen vívott háborúkban.
História 
