|
 Horváth Vilmos
Mintha az egész világ akarna végső búcsút venni Tőled... Eljöttek elköszönni Nyíregyházától – Keszthelyig, Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból. Utolsó utadon itt vannak egykori versenyzőtársaid, tanítványaid, nemes ellenfeleid, a veterán atléták és sok száz szombathelyi.
Látod, milyen sokan tisztelnek és szeretnek? Lelkünkben végtelen szomorúsággal, megrendülten állunk feldíszített ravatalod előtt. Fontos voltál és fontos vagy most is számunkra. Mint, ahogy Neked is fontos volt minden, amit tettél egész életedben.
Istenem, hányszor, de hányszor is mondtad: fél szívvel nem érdemes semmit sem csinálni. Életed utolsó órájáig – biztos vagyok benne, hogy még a kórházi ágyon is - dolgoztál, a jövőt tervezted.
 2008. Felnőtt OB, a DOBÓ SE kalapácsvetői a dobogó minden fokán
Múlt csütörtökön még arról beszélgettünk, hogy a gyerekeknek – ahogy Te hívtad mindig versenyzőidet – megtartjuk a bajnoki vacsorát. Szombaton – azaz ma – edzés – azután holnap indulás az edzőtáborba! Utána jönnek sorra a bajnokságok, versenyek. Nekünk pedig ott kell lennünk a legjobbak között, úgy mint máskor, úgy , mint mindig…
Gécsek Tibi, Maca, Divós Kati, Krisztián sikerei nyomán már itt kopogtat sikerre éhesen az új korosztály. Kristóf, Dani, Noémi, Jenny és a többiek… Ha hűségesek akarnak lenni hozzád, akkor most majd eredményeikkel megmutathatják a világnak, hogy méltóak örökségedhez.
 Németh Mariann, az IGAZI TÁRS
Tavaly nyáron egyik reggel felhívtál, hogy találkozzunk négyszemközt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de este ott voltam a Rohonci úti kis lakásban. Kitöltöttél egy pohár italt és mesélni kezdtél. Édesapádról, a szentkirályi szülői házról, a Nagy Lajos-os évekről, 1956-os manchesteri élményeidről, Amerikába szakadt, majd nemrég hazatért Laci bátyádról. Beszéltél arról, hogy milyen fontos neked a családod. A drága Mariannról, akivel évtizedek óta éltetek irigylésre méltó boldogságban és szeretetben. Aki mindig, mindenben támogatott, aki ténylegesen biztosította alkotó munkádhoz a nyugodt hátteret, aki a szó legszorosabb értelmében IGAZI TÁRSAD volt. Meséltél a három fiúról. Laci régvolt, majdnem végzetes sportbalesetéről, majd keménykezű edzővé válásáról, Zsolti nagyszerű sikereiről és dilemmáiról, Csaba gondjairól, amiken próbáltál segíteni. Mérhetetlen szeretettel meséltél az unokáidról, meséltél vélt és valós barátokról, hatalomról, tisztességről, őszintén, kendőzetlenül. Különös este volt, azt hiszem az beszélgetés sok mindenre megtanított.
Emlékszel Pali?
Másfél éve, hetvenedik születésnapod előtt megemlítettem, hogy írok rólad egy könyvet. Mert megérdemled, mert mindig van mondanivalód, mert példakép vagy. Hevesen tiltakoztál. Azt mondtad, a Te könyvedet nem lehet megírni. Mert annak a könyvnek az igazságról, a becsületről, a tisztességről kell szólnia. Ha pedig arról szól, akkor régi sebeket tépünk fel újra.
Nem tűrted a mellébeszélést. Aki nem látott a pályán, edzés közben, az egyetlen festményed megtekintéséből rájöhetett erre. Az akvarell nem hazudik. Ott minden ecsetvonásnak, minden tónusnak súlya, üzenete van. Éppúgy, mint a Te életednek.
Akik közelről ismertünk, tudjuk, hogy szeretted az embereket. Soha senki ellen igazán nem haragudtál, ha veszekedtél, akkor is, mindig a cél érdekében.
Hatalmas - múlt pénteken oly váratlanul cserbenhagyó - szíved volt. Míg a munka dolgában kérlelhetetlen voltál, a legkülönfélébb, sokszor idegen embereken ott segítettél, ahol tudtál. Önzetlenül, természetesen.
Emlékszel Pali?
A múlt héten - a napi feladatok mellett – még arról is beszélgettünk, jó-e, ha az embernek nagy az igazságérzete? Ha arra ráfizet, ha úgymond nem mindig diplomatikus? Nem mondtuk ki a választ, mert tisztességes ember igazság kérdésében nem mérlegel…
 Németh Pál: Pipacsok
Soha nem akartál többnek látszani, mint aki vagy. Soha nem a rangot, a címet, mindig csak az embert nézted. Neked nem volt kisember és nagyember, csak jó szándékú vagy irigy.
Te tudtad a titkot: minél többet ajándékozunk abból a különös dologból, amit úgy hívnak, hogy szeretet, annál több marad nekünk. Szeretted a hivatásodat, szeretted a tanítványaidat, a barátaidat, családodat. Nem mondtad ki ezt mindennap, mert erre nem is volt szükség.
Elég volt a jóízű beszélgetések közben a szemedbe nézni, a keddi asztaltársaság tagjainak, a halmays-oknak, festőművész barátaidnak vagy éppen a Szívklubosoknak. Szemeidből áradt e szeretet melege. Ezek a szemek most – a Jóisten akaratából – örökre lecsukódtak… Te meg ott az égi magasokban találkozol az előtted elmenőkkel, rég nem látott sportolókkal, családtagokkal, jóbarátokkal.
Mi meg sok-sok százan itt állunk tétován - tanácstalanul, s eltűnődünk életen és elmúláson. Sporteredményeid bekerültek a magyar sport aranykönyvébe, a Te emberséged meg a mi szívünkbe. Távozásod, a már most érzékelhető hatalmas veszteség mellett, akárcsak egész életed, üzenet – értékű:
Hallom Pali,
szinte hallom, ahogy utóbbi időkben kissé rekedtessé vált hangodon, innen a ravatalod előtti képről , a messzi távolba tekintve üzensz:
Vigyázzatok magatokra,
mindig teljes szívből tegyétek dolgotokat
és főként szeressétek egymást!
 a búcsú órája
Köszönjük az utolsó jó tanácsot Pali bácsi!
Köszönjük a sikereidet, emberségedet, az egész értékes életedet, s mindent, amit kaptunk Tőled, Németh Pál!
Emlékedet, méltón módon örökre megőrizzük,
ISTEN VELED, NYUGODJÁL BÉKÉBEN
DRÁGA BARÁTOM,PALI!
|
Arcképcsarnok 
