Született: Kassán, 1917. szeptember 13-én.
Meghalt: Budapesten, 1989. augusztus 18-án.

Image
Londonban, 1948-ban, az olimpiák történetében először fordult elő, hogy atlétáink két aranyérmet nyerjenek, köszönhetően a Vasas két kiválóságának, Németh Imrének és Gyarmati Olgának.
Az akkor 31 éves Németh Imre a második világháború utáni első olimpiára tatai kalapácsvető világcsúcsjavítása után érkezett és esélyeshez méltón, végig vezetve, biztosan győzött. Ezzel - két év hiján - fél évszázad után megszerezte férfi atlétáink második olimpiai, ugyancsak dobóaranyát, egyben, kalapácsvetésben, a magyarok sikerszámában az első olimpiai bajnokságot.
Németh Imre sportpályafutása során évekig a világ legjobb kalapácsvetője volt. Már 1946-ban az EB-n negyedik lett, 1947-ben a világranglista élére került, 1948. évi világcsúcsjavítása és olimpiai győzelme után még kétszer (1949-ben és 1950-ben) javított világcsúcsot, 1952-ben a helsinki olimpián bronzérmet szerzett. Tizenkét magyar bajnokságot nyert, a legutolsót 38 évesen, 1955-ben.
Sportvezetőként 1953-tól, mint a Népstadion igazgatója, 1957-től 1980. évi nyugdíjazásáig, mint a Népstadion és Létesítményei Vállalat főigazgatója dolgozott. Elképzeléseivel, terveivel eredményesen segítette a létesítmények bővítését, fejlesztését, a Népstadion korszerűsítését. Tiz éven keresztül (1964-1974), mint a MASZ elnöke működött.