Advertisement
Kezdőlap
Ma 2012. május 24. csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
FŐ KÖZÉP REKLÁM
MÉG OLCSÓN SEM KELLETT A SYMA E-mail

Írta: SPORTGÉZA, dátum: 2012. február 04.


Forrás: Sportgéza

Korábban megírtuk, 2012-ben elmaradnak a fedettpályás atlétikai országos bajnokságok, mert jelenleg itthon nincs erre alkalmas pálya, vagy ha van is, nincs, aki fizessen érte. A Syma-csarnok a korábbiaknál olcsóbban, majd ingyen is biztosított volna versenylehetőséget a korábban ott edző atlétáknak, de ajánlatukra nem kaptak választ.

Mint megírtuk, a Syma-csarnokot napi egymillió forint plusz áfáért bérelte a Nemzeti Sportközpontok (MNSK) és a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) évi 170 napra. A bérleti díjat a korábbi olimpia csarnok napidíjához igazították. Ezt a költséget idén azonban már nem vállalták fel. Ennyit azonban már nem is kellett volna fizetni, Dr. Tóth Gábor, a Syma+SD Kft. ügyvezető igazgatója közölte, az olimpiai felkészülésre való tekintettel 68 millió forintos bruttó áron ajánlották fel a nemzetközi minősítésű pályát, ahogy korábban, úgy most is 170 napos használatra. 2013-tól pedig a korábbi egymillió forint helyett 500 ezer plusz áfáért bérelhetné ki a csarnokot sportcélokra az MNSK. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt a kedvezményes árat ki tudja, vagy akarja-e fizetni az MNSK. „ A feléjük tett kezdeményezéseinkre érdemi választ a mai napig nem kaptunk, így a jövőre nézve újabb tárgyalások sem kezdődhettek még meg” - közölte Dr. Tóth Gábor. 

Folytatás ... 


   
Küldés barátnak

Felhasználók hozzászólásai  
 

Felhasználók átlagos értékelése

 


Írjon Ön is hozzászólást!
Csak a regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást a cikkel kapcsolatban. Jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Nincs beküldött hozzászólás



mXcomment 1.0.2 © 2007-2012 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
 
< Előző   Következő >
JAVELIN THROW MAGAZINE
BPSM LOGO
jtm
CEWE FOTÓKÖNYV - Európa kedvenc fotókönyve
DynamicTours
vkep_2005.jpg
vkep_054.jpg
Magunkról
Budapest Sportmarketing
Hirdetés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Jelenleg 22 vendég online
Látógatóink száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Hírszolgáltatás
CEWE FOTÓKÖNYV - Európa kedvenc fotókönyve
REKLÁMOZZON VELÜNK!
HORFER SERLEG
Dynamic
vkep_011.jpg
vkep_00096.jpg
Top! Top!