| A kalapácsvetés krónikája (1866-1936) |
|
| Írta: Dr. Takács Ferenc | |
| 2007. december 06. | |
|
Oldal 2 / 2 Két olimpián is második lett Matt McGrath, az alacsony termetű, de rendkívül erős izomzatú rendőrtársa Flangannak. McGrath az ír-amerikai "nagyágyúk" közül a legtovább versenyzett, több mint húsz évig volt az élvonalban, még 1925-ben is győzött az amerikai bajnokságon nyolcadszor. A stockholmi olimpián, 1912-ben 54,74 méteres dobásával lett bajnok és ez a rekordja 1936-ig fennállt. Legjobb dobása - az 1911-es világcsúcsa 57,13 méter volt.Európában ezalatt többnyire még csak a gyerekcipőit koptatta a kalapácsvetés. A legnagyobb érdeklődést a skandináv országok mutatták a versenyszám iránt, különösen a stockholmi olimpia után a svédek. A németek sokáig a 30 méteres határral küszködtek és csak 1912-ben sikerült Furtwenglernek e fölé kerülni. Az angol domíniumokban jobb volt a helyzet, mivel ide elvitték a britek a kalapácsvetés szokását. Kanadában, Ausztráliában és Dél-Afrikában szerepelt a bajnoki versenyeken a kalapácsvetés és úgy 40 méter körüli dobással aranyérmet is lehetett nyerni. Az első európai 50 méteres dobó az angol Nicholson lett, aki 1909-ben 51,18-at dobott. Viszont Franciaországban, a Benelux államokban és Olaszországban ekkor még semmit sem tudtak a kalapácsról, mint atlétikai versenyszámról. Ezért azután, amikor a húszas évektől kezdve az ír-amerikai dobók visszavonultak, a kalapácsvetés erősen visszaesett. Az első világháború utáni legnagyobb sportseregszemlén, az 1924-es második párizsi olimpián az ír-amerikaiak méltó utódja, az indián származású F. D. Tootell nyert. A Herkulestermetű atléta később az amerikai dobók edzőjeként még sok kiváló kalapácsvetőt nevelt, de fokozatosan vesztett népszerűségéből a versenyszám és a régi dicsőség megkopott. Európa felzárkózása akadozott és úgy tűnt, hogy a kalapácsvetés a kihalás felé halad. 1927 azonban mégis hozott valami reményt. Az történt, hogy Németországot rehabilitálták és ismét indulhatott az olimpián. A német sportvezetés sürgősen nekilátott az elhanyagolt sportágak, versenyszámok fejlesztésének, így került sor arra, hogy újból felvették a bajnoki műsorba a kalapácsvetést, amit Mang nyert meg csekély 40,71 méterrel. Ekkor a legjobb dobó a stockholmi rendőr (úgy látszik Európában is folytatódott a "belügyi" hagyomány) Shöld volt, aki 1927-ben 53,85-ös dobásával vezette a világranglistát. Rajta kívül az olaszoknak volt még egy jó dobójuk, Poggioli és Amerika küldött négy "muskétást" az amszterdami olimpiára. A döntőben a várakozásnak megfelelően Shöld vezetett 51,29-cel, de az utolsó sorozatban váratlanul egy ír őstehetség, O'Callaghan tíz centivel túldobta. Az újdonsült olimpiai bajnok kivételesen nem a rendőrség alkalmazottja volt, hanem orvostanhallgató. A kalapácsvetés stagnálását az amszterdami olimpia sem szüntette meg, továbbra is mérsékelt eredményekkel lehetett bajnokságokat nyerni és a világcsúcsot (57,77) meg sem közelítették a dobók. A Los Angeles-i olimpián még mindig az ír O'CalIaghan volt a favorit, annál is inkább, mert 1931-ben 56 méteren felüli dobással lepte meg a világot. Méltó ellenfele a finn Pörhölä lett, aki 1920-ban Antwertpenben már nyert olimpiai bajnokságot súlylökésben. A "finn medve" vezetett a döntőben dr. O'CalIaghan (aki közben ledoktorált) az utolsó dobásával előzte csak meg úgy, hogy életében először akkor dobott három forgással! Az olimpia után bajnokunk teljesen áttért a hármas forgásra és megnyerte vele az amerikai bajnokságon kívül az angol trófeát is. Ezután jött a berlini olimpia. A németek nem csupán a szervezésre és a propagandára fektették a súlyt, hanem mindent elkövettek, hogy eredményesen szerepeljenek az olimpián. Új erőt kaptak a német dobók Christmann személyében, aki nagy lendülettel fogott a fiatalok neveléséhez. A birodalmi szakoktató a nyers testi erő helyett a dobás technikai részleteire összpontosított. Ekkor már ismert volt a négy fordulattal történő dobás is, amit először a finn Koutonen alkalmazott 1935-ben. Az első nemzetközi szintű Christmann-tanítvány Erwin Blash lett, aki az 1935-ös finn-német viadalon elsőnek dobta túl az ötven métert a németek közül. Öt követte egy még tehetségesebb versenyző, a hamburgi asztalos legény, Karl Hein. Egy év alatt 44 méterről 54, 18 méterre fejlődött és az olimpián az utolsó dobásával megverte honfitársát, Blash-ot, miközben megjavította McGrath 24 éves olimpiai rekordját (56,49). De hol volt a doktor úr, O'CaIlaghan? Otthon, Írországban. Azért nem indulhatott Berlinben, mert az ír szövetség az angolokkal politikai vitába keveredett és végül az íreket kizárták a nemzetközi sportérintkezésekből. Említésre méltó, hogy a berlini olimpián a kalapácsvetés már olyan népszerű volt, hogy a selejtezőt is több mint harmincezren nézték végig. A döntőn százezer ember - köztük Adolf Hitler kancellár - szurkolt a német óriásoknak, akiket végül tombolva ünnepeltek. Ehhez a korszakhoz tartozik az a tény, hogy O'Callaghan bebizonyította: a harmadik olimpiai aranyérmét is megszerezhette volna Berlinben, ha a politika nem szól közbe. 1937. augusztus 23-án az írországi Ternoyban 60,57 méteres szenzációs dobást ért el! Hogyan lehetséges ez, hiszen a 60 métert először a mi Csermák Jóskánk dobta túl Helsinkiben?! Igen, ez így igaz. A hivatalos 60 méteres világcsúcs minket illet. O'Challaghan dobása azért nem lehetett világrekord, mert az említett ír-angol politikai viszály miatt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség - angol nyomásra - kizárta Írországot a tagállamai közül, így a jegyzőkönyv nem jutott el az IAAF-hez és a korszakos dobás a feledés homályába veszett.
|
| < Előző | Következő > |
|---|
