Németh Pálnak hívnak. Magyar állampolgár vagyok, a Szombathelyi Dobó SE edzője és elárulok egy titkot: nem vagyok meleg !!!
Lélegeztető gépen van a magyar atlétika. 2006. november 26-án 123 pontból álló javaslatot adtam be a Szövetségbe, a jobbítás szándékával. A nyolc oldalas levelem szinte minden területét érintette az atlétikának. Érdemi választ a mai napig nem kaptam. Az elmúlt két év során bekövetkezett változások sajnos továbbra sem szolgálták a magyar atlétika felemelkedését. Íme néhány észrevételem a teljesség igénye nélkül:
Eltörölték a Felnőtt Csapatbajnokságot. Ezzel több száz atlétát vontak ki a forgalomból, akik a CSB miatt jártak ki a pályára (nem tudom mit csinálnának a futók, ha eltörölnék a csapat- és váltószámokat !?!) és összetartó, kohéziós erőt jelentettek a szakosztályok számára.

Az a néhány atléta és edzője, akik jó eredményeket érnek el világversenyeken (dobogósok vagy nyolc közé jutottak) és életben tartják a magyar atlétikát, évek óta nem kapnak jutalmat.
Nincsenek versenyek, csak az élvonalnak, de azok sem a sportolók érdekeit szolgálják. Nincs eredményhirdetés, csak bemondják az eredményeket stb-stb. Ki lehet pipálni, ezt is megcsináltuk. Engedik, hogy a világversenyek előtt pár héttel, a felkészülést megzavarva, pénzdíjas versenyeken vegyenek részt legjobbjaink.
Tarthatatlan, hogy a Diákolimpia Országos Döntőjének V.-VI. korcsoportjában nem rendeznek meg minden versenyszámot, köztük a kalapácsvetést sem. Ám a Gymnasiadéról hazatérve, hirtelen minden sportvezető nagyon büszke a kalapácsvetőink eredményeire. De, hogy ne legyek részrehajló, szót kell ejtenem a 800 méteres síkfutásról is, ami ebben az évben első alkalommal maradt ki a programból. Úgy gondolom ennél lejjebb már nincs. Többször jeleztem ezt a Szövetség felé, de érdemi intézkedés nem történt.
Számtalan olyan döntés született, ami elvette az egyesületek kedvét a versenyek rendezésétől. Fő cél a nevezési díjak beszedése és a jelentkeztetés a verseny előtt egy órával.
A versenyzőknek járó, az éves felkészülési tervben rögzített juttatásokat képtelenek lerendezni, úgy, hogy azokat hatékonyan használják fel. Előfordul, hogy fiktív számlákra fizetnek. Így a sportolók nagy része a kapott pénzt nem a felkészülésre használja. Rendszeresen olyanoknak adnak, teljesítmény nélkül, az előző év eredményei alapján, akiknek esélyük sincs a jó szereplésre. Az elosztási rendszer nem teljesítményorientált.
A magyar atlétika szinte nem is létezik a magyar sajtóban. Amíg a Nemzeti Sport (Népsport) csak négy oldalas volt, mindig jutott fél oldal az atlétikára. Jelenleg a húsz oldalas sportnapilapban csak elvétve és akkor is csak eldugott helyen olvashatunk a sportok királynőjéről. A televízióban sem jobb a helyzet. Hazai versenyekről készült tudósítások rendszeresen éjfél után kerülnek képernyőre. Kivételek persze vannak, de amíg a magyar atlétika nem tudja megmutatni magát – még azt a kevés kiváló eredményt sem amivel rendelkezik – addig nem várhatjuk el, hogy a szponzorok tolongjanak. A Szövetség ahelyett, hogy javított volna ezen helyzeten,  megszüntette az atlétikai folyóiratot, ami támasz lehetne az egyesületek számára.
A versenyzők úgy járnak át egyik egyesületből a másikba, hogy annak nincs következménye. Gondol egyet valaki és elmegy, otthagyja a tízmilliókat rááldozó egyesületét. A nevelőegyesületeknek, az eligazolt versenyző szerzett pontjainak bizonyos százalékát két-három évig meg kellene kapniuk.
A Héraklész Program indulásakor azért nem vették be a kalapácsvetést a versenyszámok közé (hivatalos indoklás !!!), mert kevés helyen csinálják. (Az idén öt kalapácsvető lett az év legjobb atlétája a különböző korcsoportokban.) Az igazi ok az volt, hogy egy másik egyesületbe akarták vinni a „kalapácsos” Héraklész Programot és nem a Dobó SE-be. A kijelölt edzővel a Szövetségben folytattak tárgyalásokat. Egyik külföldi verseny alkalmával, amikor nem tartózkodtam Szombathelyen ez az illető edzést tartott azon versenyzőimnek, akik ki voltak jelölve az átigazolásra. A Szövetség tudott róla, de szemet hunyt felette. Kértem a fegyelmi tárgyalás megindítását, de a MASZ elutasította, nem Ő az erre illetékes. Végül a Megyei Szövetség a meghallgatások után a szőnyeg alá söpörte az ügyet, annak ellenére, hogy a megyei elnöknél hetente reklamáltam. Az eligazolt versenyzők rövid időn belül abbahagyták. Felelős azóta sincs. Ha valaki sáros ebben, az a MASZ és a Megyei Szövetség. Az már csak hab a tortán, hogy a már korábban említett edző előtte soha nem edzősködött!
Mikor eligazolási problémák adódtak, mindig lejött valaki a Szövetségből, de nem a Dobó SE-hez, hogy megbeszéljük a problémákat, hanem a Haladáshoz, hogy minél előbb nyélbe üssék az átigazolást. Eddig tizenegy versenyzőt csábítottak át, megpróbálva ellehetetleníteni a Dobó SE-t. Ma már egy sem sportól közülük. Felelős nincs.
Az eltiltott versenyzők fontosabbak voltak, mint az aktív atléták. Lejártak, lejárnak a Szövetség vezetői Szombathelyre, de eszükbe sem jut, hogy felkeressék az idei év pontversenyében élen végző egyesületünket.
Az itt leírtak csak a jéghegy csúcsa, a közgyűlés türelme pedig véges, így a gondok felsorolását nem folytatom.
Mivel jogom van a sztrájkhoz, hétfőtől én is csatlakozom azokhoz, akik szebb jövő után sóvárognak, de én az atlétikáért teszem.
Kívánok mindenkinek, boldog és szeretetteljes karácsonyt és boldog, eredményes, új esztendőt a magyar atlétikának!

Szombathely, 2007. december 14.

Felhasználók átlagos értékelése

Képernyő 2 of 2 hozzászólás