Budapesten, 1912. április 28-án született. Középiskolás verse­nyen tűnt fel a gyorsaságával, majd 16 éves korában, 1928-ban a BBTE versenyzője lett. Mindig büszkén emlegette, hogy ennek a patinás budai klubnak lehetett a tagja, a jelenben pedig a tiszte­letbeli elnöke. A mai Moszkva téren, az egykori Széna téri "Gödör"-ben nagyszerű futógárda nőtt fel, a legendás hírű vágta­edző, Pericht Rezső keze alatt, akire mindig szeretettel emléke­zett vissza. Gyorsan ívelt felfelé a fiatal vágtázó pályafutása, aki keresztnevének fordított és finomított változatával még az iskolá­ban a "Kaja" becenevet kapta és idős korában, még nemzetközi szinten is mindenki "Kaja" bácsinak ismerte, tisztelte és szerette.
Húszéves korában, 1932-ben lett először válogatott, majd utána 1940-ig még tizenkétszer öltötte magára a címeres mezt, összesen tizenhárom alkalommal volt tagja a magyar válogatott csapatnak. A kiugró hazai és nemzetközi sikereket 22 éves korában, 1934-ben érte el. Megnyerte mind a két vágtabajnokságot, a 100 yardos an­gol nemzetközi bajnokságot, 100 méteren 10,4 másodperccel olyan országos csúcsot állított fel amelyet három évtizeden keresztül nem tudtak megdönteni. Szeptemberben a magyar kezdeménye­zésre létrejött első Európa-bajnokságon olyan páratlan bravúrt haj­tott végre, ami magyar vágtázónak azóta sem sikerült: három ér­met szerzett, 200 méteren és 4xl00 méteren ezüstöt, 100 méteren bronzot. A következő évben, 1935-ben is folytatta sikersorozatát, újabb kettős vágtabajnoksággal, a főiskolás világbajnokságon pedig 100 és 200 méteren, valamint a 4xl00 méteres váltóban aratott győzelméért kapott három aranyérmet. Egyéni bajnokságainak a számát 1939-ben hatra növelte, amikor ismét bajnok lett 100 és 200 méteren. A BBTE éveken keresztül győztes válóiban 1934-től 1939-ig tizenegyszer szerepelt, 4xl00 méteren hat, 4x200 méteren három, sőt még 4x400 méteren is két alkalommal futott a bajnok­ságot nyert budai csapatban.
Versenyzői pályafutása mellett jogi és államtudományi doktorá­tust szerzett, később elvégezte a TF tanári szakát is. Polgári állásában a Fővárosi Gázműveknél dolgozott, majd tizenhárom éven keresztül, egészen 1949-ig a perbe vont MAORT-nál a magyar­-amerikai érdekeltségű olajipari vállalatnál, mint főosztályvezető.
A negyvenes években kapcsolódott be a MASZ szakmai mun­kájába, 1951-től 1956-ig az állami edzőséggel bízták meg. Műkö­dése alatt élte a magyar atlétika a fénykorát, világversenyeken so­ha nem látott sikereket arattak atlétáink. Az 1994. évi atlétabálon vastaps köszöntötte őt is, a sikerkovácsot, amikor az 1954. évi ber­ni Eb-n aranyat nyert atlétáinkat kitüntették.

1957-től, mint a válogatott vezetőedzője, tíz éven keresztül irányította legjobbjaink munkáját, akik szerették, tisztelték és még ma is hálásan emlé­keznek vissza a legendás szép napokra, szakmai és emberi gondolkodására, nagyszerű közösséget teremtő lényére. Az egyéves mexikóvárosi kitérő után 1972-ben történt nyugalomba vonulásá­ig, mint szakfelügyelő tevékenykedett, utána továbbra is segítette a MASZ munkáját. A Magyar Atlétikáért aranyfokozattal 1979-ben tüntették ki, 1989-ben választották meg a MASZ tiszteletbeli elnökének, s a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is volt.
Szakmai tudásával, nyelvismereté­vel, tárgyalókészségével, megjelenésével igazi diplomata volt a nemzetközi sportvilágban. Az 1962. évi belgrádi Eb alkalmából rendezett kongresszuson az Atlétikai Európa Bizottság tanácsának tagjává választották és ezt a tisztséget az utódnál, az Európai Atlétikai Szövet­ségnél is megtartotta, egészen 1983-ig.
Az 1966-os budapesti Eb 30 éves jubileuma alkalmából ez év szeptembe­rében rendezett megemlékezésen be­tegsége miatt már nem lehetett jelen. Az ez alkalomra díszvendégként meg­hívott jugoszláv Arthur Takacs, az Eb akkori zsűrielnöke meleg szavakkal méltatta a szeretett barátjával együtt végzett sokéves munkájukat. 1964-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is megválasztotta tanácstagjának, az is maradt húsz éven keresztül, egészen 1984-ig.
A két szervezettől a világversenye ken számos fontos megbízatást kapott. Többször volt az Eu­rópa-válogatott szak­vezetője. Az 1966. évi nagy sikerű budapes­ti Eb után a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság és az IAAF felkérésére, Arhur Takacs barátjával együtt tizennégy hónapon ke­resztül segítették az 1968. évi mexikóvá­rosi olimpia szerve­zőbizottságát a játékok atlétikai verse­nyeinek a megszervezésében és lebonyolí­tásában - nagy sikerrel.  Az olimpia alatt rendezett kongresszuson száz százalékos eredménnyel választották újra a tanács tagjai közé.
Még nyugdíjas korában is hatalmas feladatot kapott. A Nemzetközi Atléti­kai Szövetség égisze alatt 1975-ben megalapította a Fejlesztési Bizottságot, amelynek vezetője, majd igazgatója lett. Ennek keretében különböző világrésze­ken, az atlétikában elmaradt országok részére rendszeresen tartott tanfolya­mokat, előadásokat, részt vett az edzők képzésében, versenyrendszerük kidol­gozásában, kontinentális bajnokságok létrehozásában.

"Jelentős sporttudományos munkás­ságot fejtett ki, kilenc könyvet írt. Rendszeresen tanulmányozta a nem­zetközi szakirodalmat és igyekezett ezt átültetni a magyar viszonyokra.

Kaja bácsi! A sportért, a szeretett sportágadért egész életedben végzett oly sok hazai és nemzetközi munka után, nyugodjál békében!