A versenyek nagyon hasznosak voltak, kipróbálhattunk sok-sok versenybírót, igyekeztünk megtalálni mindenkinek a legalkalmasabb területet. Sajnos olyanok is akadtak, akik alkalmatlannak minősültek a feladatra… De nagyon sok új, idegen nyelvet beszélő, tehetséges és lelkes fiatal versenybírót is felfedeztünk (a nemzetközi elvárásoknak megfelelően csak nyelvet beszélők lehetnek a brigádok vezetői, azaz a karszalagosak).
A felkészülést az általános versenybíró képzéssel, illetve továbbképzéssel kezdtük még februárban. A kiválasztás után speciális továbbképzésen vettek részt, először a vezető versenybírók, majd minden közreműködő. Az utolsó képzésbe a területen dolgozó önkéntesek is bekapcsolódtak.

Munka közben...
A legtöbb terület vezetője nagyon precíz, részletes munkatervet készített, amelyek nagyon jól segítették a felkészülést.
A fentiek alapján úgy éreztük jól felkészültünk, már csak a három napos próba versenyre vártunk, ami az Ifjúsági, junior, U23-as országos bajnokság lett volna. Igen, lett volna. Mintegy húsz nappal a verseny előtt kiderült nem Debrecen rendezheti a versenyt, pedig a versenybíróknak nagy szüksége lett volna erre a három napra, hisz ekkor álltak volna össze először a teljes brigádok, itt ismerhették volna meg alaposabban egymást, begyakorolhatta volna mindenki a saját, speciális feladatát. De erre nem volt lehetőség. Valamit mégis tenni kellett, hisz egy minimális összecsiszolódásra szükség volt. Gyors egyeztetés után a döntés: július 10-én egy minősítő verseny keretében próbaverseny lesz. Ez nagyon hasznos volt, de nem pótolta a háromnapos, éles versenyt. Így egy kicsit nagyobb izgalommal vártuk, vártam július 12-t.
Közben lestük az időjárás jelentéseket, hisz korábban akár 40C-os meleget is jósoltak, de egy héttel korábban már hideg, esős időt ígértek.
Az első nap, július 12.: reggel mindenki az előírt időnél hamarabb érkezett. Az előző napi technikai értekezleten elhangzottak alapján kisebb átszervezésekre került sor, illetve a hiányzó önkénteseket is pótolni kellett. A nemzetközi technikai személyzettel még kicsit akadozott a munka, de végül minden a helyére került. A délelőtt – az elmaradt próbaverseny miatt - kicsit az összeszokásról is szólt, a délután már nyugodtabban indult, de közbeszólt az időjárás: a délelőtti kellemes idő után nagyon kellemetlen esős, szeles, hűvös idő csapott le a pályára. Gyorsan előkerültek az esőkabátok és így folytattuk megszakítás nélkül a versenyt. Kicsit ázva-fázva folytatódtak tovább a versenyek, de megszületettek az első bajnokok is, sőt a nap végére a nap is kisütött. Reméltük, hogy másnapra jobb időben lesz részünk és elmúlik az első nap kicsit feszültebb, idegesebb hangulata. Közben érkezett a hír, hogy egy nemzetközi versenyen gerellyel leszúrtak egy ugrót. Gyors megbeszélés Gál Lászlóval, mit tegyünk másnap, hisz nálunk a dobóketrec van közel a távolugrókhoz. A Technikai Delegátusnak (TD) csak néhány észrevétele van, amin holnap változtatni kell.