Atlétika Sport és Életmód Magazin - Útravaló a Vasastól

Útravaló a Vasastól - Interjú Mérei Lászlóval

Írta: Cs. Z.

2007. november 01.

Oldal 1 / 3

Mérei László

Pasaréten kapta azt az indíttatást, amely egy életre meghatározta a pályafutását. Az atlétikai pályáról egyenes út vezetett a pálya szélére. Először edzősködött, majd a Vasasban indult el sportvezetői karrierje is. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a nyolcvanas évek végén kérte fel utánpótlás szövetségi kapitánynak, néhány évvel később már a felnőttekért felelt. Mérei László, a MASZ szakmai igazgatója májusban ünnepelte 60. születésnapját.

Májusi szombat délelőttön találkoztunk. Útközben elhaladtam a Vasas Pasaréti Sportcentruma mellett, és csak akkor tűnt fel, amikor megérkezem, hogy milyen közel lakik az egykori kezdeteket jelentő piros-kék központhoz. Az asztalon képek, fotók, egykori versenykiírások és a „Kilenc évtized piros-kék sikerei” c. könyv.
Készült a beszélgetésre.
Nem lepődtem meg. Alaposságra, pontosságra, precízségre, tiszteletre, alázatra, az atlétika szeretetére tanított éveken át.
Miközben mesél, hangján érződik mit jelent - jelentett egykor - számára a Vasas és az atlétika.

A kezdetek

Hogyan került kapcsolatba a Vasassal?

A családunk szerette a sportot, édesanyám főnöke a Vasas Izzó atlétikai szakosztályának a vezetője volt, így kerültem le 13 évesen a pályára. A Vasas Izzóban kezdtem el atletizálni, majd edzőm, Juhász Béla átment a Vasas SC-be, ahová én is követtem.

Milyen volt a hatvanas évek Vasasa?
Fantasztikus. A Pasarétre lejárni versenyzőként, később vezetőként felért egy edzői akadémiával. Olyan egyéniségek voltak a pályán és a pálya szélén, akik egy életre szóló útmutatást adtak.
A teljesség igénye nélkül megemlítene néhány nevet?
Amikor a Vasasba kerültem, Harsányi Gusztáv volt a szakosztályvezető, aki egyben kiváló távfutó edző is volt. Ha körbenézek gondolatban a pályán, hogy kinek, hol volt a helye, akkor többek között – Kismartoni Károly, Juhász Béla, Schulek Ágoston, Hédáné Zink Teréz, dr. Irányossy Gézáné Kati néni, Paulinyi Jenő, Klics Ferenc, Garay Sándor, Várszegi József, Damjanovich Ferenc, Gyarmati Olga, Sütő József, Fluck Miklós, Németh Miklós, Antal Márta, Balogh Györgyi, Havas Judit, Szalma László, Juha Olga, Jenkei András, Siska Xénia, Klenóczky Bea – képe elevenedik meg előttem.

Az atlétika egyik leggyilkosabb versenyszáma a 400 méter. Hogy lett négyszázas futó?
Juhász Bélánál töltöttem el hosszú éveket, aki távfutó edző volt, így érthetően vele hosszabb (600-800 m) távokra készültem. Már Paulinyi Jenő irányította az edzéseimet, amikor a 400 métert találták a legmegfelelőbb távnak számomra. Az ifjúsági CsB-ken 100-200 méteren és váltóban is rajthoz álltam, az egyéni csúcsom 49,6 volt.

Milyen klubélet jellemezte versenyzői éveit?
A Vasas speciális helyzetben volt, mert két központban, a Fáy utcában és Pasaréten működött csakúgy, mint ma. Az atlétikai pálya Pasaréthez tartozott, ahol, nagy-nagy baráti társaság és ragyogó légkör alakult ki, ismerték egymást vívók, sakkozók, tornászok, teniszezők, atléták. Volt egy kellemes étterem, klubhelység, ahol az edzések előtt, után találkoztak, beszélgettek egymással a klubtársak. Igazi sporton túli közösségek születtek.

Atlétikában ki számított a Vasas nagy ellenfelének?
Akkoriban a csapatbajnokságok rangadónak számítottak és hihetetlen rivalizálás ment. Újpesti Dózsa, Honvéd, Vasas, BEAC, Spartacus és vidéki egyesületek is részt vettek a CsB-ken. Két vagy három klubbot sorsoltak össze és több fordulóból állt egy-egy bajnokság. Nem egyszer a Népstadion volt a helyszíne ezeknek a találkozóknak. Emlékszem, amikor ifiként bekerültem a Vasas felnőtt 4x400-as váltójába, már aludni nem tudtam előző este. Hihetetlen légköre volt. Akadt olyan esztendő, amikor az olimpiai bajnok Németh Imre két fiával alkotott egy csapatot az ügyességi csapat OB-n.

Népes közönsége volt az atlétikai versenyeknek?
Túl nagy közönséget akkor sem vonzott a sportág, igazi nagy eseményekre sokan kijöttek, de annak más indíttatása is lehetett. Például 1958-ban itt volt az Egyesült Államok és Csehszlovákia válogatottja egy több nemzetes viadalon. Akkor nagyon sokan voltak… De a mindenhol jellemző jó klubéletből kiindulva, többen kimentek egy-egy versenyre, mint manapság.

Hogyan lett a Vasasos atlétából sportvezető?
Meghatározó volt a Vasas, mint család abban, hogy megszerettem magát a sportágat, továbbá a kiváló emberek, akik körülvettek és példával szolgáltak. Mindszenthy János szakosztályvezetőként került a Vasashoz, amikor egy betegség miatt a versenyzői pályafutásom már a vége felé járt. Ő láthatta bennem azt a vénát, hogy a versenyzésen túli dolgok is érdekelnek, és felvett segédintézőnek. Feltehetően ő találta ki ezt a funkciót a számomra... Jeszenői Joli mellé.

Segédintéző???
Igen, ebben a funkcióban végigülhettem az edzői értekezleteket, amelyek hetente egy alkalommal, keddenként voltak... Segédintézőből intéző lettem, ami magával vonta a Budapesti Atlétikai Szövetség szintén hetenkénti értekezleteit. Ma már legenda, hogy akkoriban az értekezleteket 5-7-ig fantasztikus légkörű versenyek előzték meg, majd Koltai Laci bácsi vezényletével beszéltük meg az aktualitásokat. Közben elkezdődtek az edzői tanulmányaim: segédedzői, majd középfokú, és ezzel párhuzamosan a TF szakedzői szakát végeztem. Menetközben, 1975-ben az akkori Vasas Sportiskola vezetője Szabó János volt, amikor ő elment az Építőkbe, akkor kaptam azt a feladatot, hogy legyek a sportiskola atlétikai szakágának vezetője. 1987-ig töltöttem be ezt a funkciót, ez alatt az időszak alatt a MASZ értékelési rendszere szerint 2-3 alkalommal voltunk az ország legjobb sportiskolája. Akkoriban 18 edzővel dolgoztunk, amelynek többsége testnevelő tanár volt, de ebből is látszik mennyire más idők jártak akkoriban. Egy gyermek házibajnokság 600(!) fős volt. Egy egész héten át tartott. Ezekből a gyerekekből a többi sportág is tudott profitálni, más szakágvezetők jöttek nézelődni egy-egy eseményünkre. Például a vívók kérték a balkezeseket…